Oktatóink

Várkonyi Zoltán

balettművész

Várkonyi Zoltán a Magyar Táncművészeti Egyetem (korábbi nevén Magyar Táncművészeti Főiskola) klasszikus balett szakának elvégzését követően 26 éven keresztül volt a Magyar Állami Operaház művésze. Szakmai pályafutása során a hazai balettélet legkiválóbb táncosaival és koreográfusaival dolgozott együtt nap mint nap, valamint elmondhatja magáról, hogy Rudolf Nurejev magyarországi vendégszereplésekor együtt állhatott vele a színpadon. Számos turné alkalmával bejárta szinte az egész világot.

A legendás Seregi László által koreografált balettek oszlopos tagjaként részesévé vált annak csodának, melyet Seregi László a munkássága idején aktív táncosokkal együtt létrehozott. A méltán népszerű klasszikus baletteken (pl. Hattyúk tava, A diótörő, Rosszul őrzött lány, Giselle, Don Quijote, Rómeó és Júlia) kívül modern előadásokban is szerepelt,  Maurice Béjart darabjaiban (Tűzmadár, Tavaszünnep) is szerepet kapott, ezáltal technikailag sokrétű tapasztalattal rendelkezik. Óráját azoknak is ajánljuk, akik modern vagy jazz technikák mellé kiegészítő technikaként keresik a balett elsajátításának lehetőségét. Jelenleg a Magyar Állami Operaház nagyköveteként és balett oktatóként a tapasztalatát, tudását és szenvedélyét szeretné átadni a tánc iránt érdeklődők számára.

Tanulmányok:  Magyar Táncművészeti Egyetem (1989.)

Mesterek: Gál Jenő, Behumi Ferenc, Koren Tamás

Tagság kezdete a Magyar Állami Operaházban: 1988.

Vendégszereplések: 

Ausztria, Németország, Franciaország, Olaszország, Finnország, Görögország, Törökország, Izrael, Kína, Japán, Thaiföld, Mexikó, Kanada, Hong Kong, Tajvan,  USA

A T3Stúdióban oktatott órák:

  • Klasszikus balett (kezdő)
  • Klasszikus balett (középhaladó)
  • Klasszikus balett (haladó)

Cseri Cserne

okleveles táncos (kortárs modern tánc szakirány)

1987-ben születtem Szegeden. Óvodásként kezdtem táncolni, 23 éves koromig a szegedi Alapfokú művészeti iskola versenyző csapatának aktív tagja voltam, tanítói pályámat is itt kezdtem. 2007 óta foglalkozom tánctanítással. Az elmúlt években foglalkoztam óvodás, iskolás és felnőtt korosztállyal egyaránt, valamint tánckurzusok keretein belül külföldi tapasztalatokra is szert tettem. 2018-ban szereztem OKJ végzettséget Táncos I - II. Szakon,modern kortárs tánc szakirányon.

A T3Stúdióban oktatott órák:

  • Modern tánc (haladó)
  • Art Jazz

Galonics Kitti

OKLEVELES táncOS

Gyerekként kezdtem táncolni, 8 éven át versenyeztem. 2022-ben érettségiztem a budapesti Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium táncművészeti osztályában, 2023-ban szakvizsgázok kortárs-modern táncos szakon. Terveim szerint a Magyar Táncművészeti Egyetemen folytatom majd tanulmányaimat.  

Táncaimban szeretem használni a lendületet, a talajt, lábdobásokat, de természetesen a technikai tudás átadására is nagy gondot fektetek. Versenyzői tapasztalataimat szívesen átadom a jövő kis versenyzőinek, szeretettel várlak az óráimon a kezdőtől a versenyzői szintig. 

A T3Stúdióban oktatott órák:

  • Nyújtás
  • Színpadi tánc (kezdő)
  • Művészi torna gyerekeknek


Lehner Zsófia

OKLEVELES TÁNCOS, színházi tánc SZAKIRÁNY

Lehner Zsófia vagyok. 7 éves korom óta táncolok, azaz 16 éve. A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban tanultam, ahol Okj-s végzettséget kaptam Táncos/ Színházi táncos szakirányon. Itt sok fajta stílusba bele kóstolhattam és profi mesterektől tanulhattam .Kortárst, Modernt,Jazzt, Néptáncot, Balettet, Akrobatikát, és társastáncot is.

Az igazi szenvedélyem végül a kortárs és a modern lett. A megszerzett tudásomat szeretném átadni a táncolni vágyóknak, lendületes és vidám órák keretein belül.

Célom, hogy mindenki élményekkel és kellő tudással gazdagodjon az óráimon.

A T3Stúdióban oktatott órák:

  • Ovis balett
  • Klasszikus balett gyerekeknek
  • Modern tánc (kezdő)
  • Kortárs-modern technikák (kezdő)


Miletics Lola

táncOS, Junior európa-bajnok (kortárs balett szakirány)


A tánc óvodás korom óta az életem része, gyerekbalettel kezdtem, ami sok évig része volt az életemnek. Általános iskolás koromban eldöntöttem, hogy megvalósítom az álmom és a tánccal fogok foglalkozni. Számomra a tánc az önkifejezés legszebb formáját jelenti. 11 éves koromtól kezdve szinte minden műfajt kipróbáltam, mire megtaláltam a számomra legideálisabbat: a klasszikus balett és a kortárstánc ötvözetét. Középiskolásként felvételt nyertem a Dózsa György Táncművészeti Szakgimnáziumba, ahol kortárstánc szakirányon bővíthettem a tudásomat. 

2023-ban Európa-bajnokságon első helyezést értem el junior kortárstánc kategóriában Prágában. Szeretek tanítani, fontosnak tartom, hogy átadjuk/megosszuk a tudásunkat, imádok gyerekekkel foglalkozni, és koreográfiákat készíteni. 

Szeretettel várlak titeket egy nyitott, személyre szabott órával, ahol a fejlődés mellett jól érezzük magunkat!

A T3Stúdióban oktatott órák:

  • Kortárs balett (kezdő)
  • Kortárs balett (középhaladó)
  • Kortárs balett gyerekeknek

Márkus Lilla

Táncművész (kortárs-modern tánc szakirány)

2019-ben végeztem a Thália Tanoda színházi táncos osztályán, majd musicaleknél dolgoztam, például a Veres 1 Színház Nők az idegösszeomlás szélén című alkotásában. Jelenleg a Spirit Dance Company társulatában táncolok, akikkel rendszeresen adunk elő vidéken és a belvárosban is. Óráimon szeretném átadni elsősorban a tánc szeretetét és a technikai alapok mellett az önkifejezés és felfedezés örömét.

A T3Stúdióban oktatott órák:

  • Jazztánc & Lyrical (kezdő)

Mukus Benjámin

TÁNCOS, KORTÁRS-MODERN tánc  SZAKIRÁNY

Tanulmányaimat a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium után a Magyar Táncművészeti Egyetemen szeretném folytatni a 2024-25-ös tanévtől.

A kisebb, nagyobb versenyeken kívül, részt vettem a Nyíregyházi Móricz Zsigmond színházában előadott Spamelot, avagy a Gyalog galopp musicalben mint társulati tag a 2022-23-as évadában.

A tánc szeretetén kívül fontos számomra a fejlődés, kiváló testtudat, muzikalítás, a mondanivaló egy adott koreográfiában.

A T3Stúdióban oktatott órák:

  • Musical 
  • Kortárstánc (kezdő)
  • Kortárs koreográfia (haladó)

Rédei Kinga

Fitness, Show tánc és hip-hop oktató

4 évesen ismerkedtem meg a tánccal, sporttal, és egyből a szenvedélyemmé vált. Néptánccal és művészi tornával kezdtem, aztán iskolás koromban egy bemutatón szerettem bele a fitnessbe. A sok akrobatikai, erő-, és lazasági elem kombinálása a tánccal, az egész dinamikája magával ragadott és elhatároztam, hogy én is a színpadon fogok állni és versenyezni fogok. 15 évig fitnesseztem, ezalatt 10 évig versenyeztem is. Pár évig a szinkronúszásba is belekóstoltam, valamint a balett sem maradt ki. Gimnázium után a Budapest Táncművészeti Stúdióban tanultam színházi táncos szakon, és eközben a hip-hop is közel került a szívemhez. Legutóbb Debrecenben végeztem el 3 stílusban táncoktató képzést.

A legnagyobb szerelem azonban mindig a fitness maradt az életemben, és ezt, a sokszínű, összetett mozgásforma iránti  szeretetet, szeretném átadni az edzések során.

Nekem nagyon sokat adott ez a sport az életem során, így fontosnak tartom, hogy a hozzám járó táncosoknak is adott legyen egy biztos pont, egy vidám, támogató közösség, és színvonalas szellemi és fizikai oktatás, fejlődés, valamint versenyzési, fellépési lehetőség. A show fitness órákon alapos bemelegítés, lazaság fejlesztése, erősítés, akrobatikus elemek, sok dinamikus gyakorlat várható a lehető legváltozatosabban.

A másik óratípus pedig egy átfogó erőnlét és állóképesség fejlesztő illetve nyújtó óra, melyet előszeretettel ajánlok a show fitness kiegészítéséhez is.

Sok szeretettel várlak Titeket az óráimon! :)

A T3Stúdióban oktatott órák:

  • Akrobatikus táncgimnasztika

KAUKA ESZTER

okleveles táncos, K-pop táncoktató


A T3Stúdióban oktatott órák:

  • K-POP (kezdő)
  • K-POP (középhaladó)

Teremi Hanna

TÁNCOS, KORTÁRS-MODERN TÁNC  SZAKIRÁNY

7 éves koromban kezdtem el táncolni, eleinte jazzbalettet, később a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumban a kortárs-modern tánc technikákat sajátítottam el. A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tánckarának tagja voltam a Spamelot, avagy a Gyalog galopp című musicalben a 2022-23. évadban. Számos kurzuson részt vettem, ezáltal neves Mesterektől volt szerencsém tanulni, általuk fejlődni. 2024-ben kaptam OKJ végzettséget Táncos II. Kortárs-, modern tánc szakirányon. Későbbiekben a Magyar Táncművészeti Egyetemen szeretném folytatni tanulmányaimat.

A T3Stúdióban oktatott órák:

  • Jazzbalett
  • Kortárs improvizáció

Erdei Zsuzsanna

hastánc oktató

Több mint 15 éve foglalkozom a legnőiesebb mozgásformával a hastáncal. 2008 óta intenzíven oktatok, több száz hölgyet megismertettem ezzel a misztikus táncal. A nők gyorsan megszerették, mert sem korhoz, sem alkathoz nincsen kötve, és sok barátság alakult ki az órák folyamán.

Alap mozdulatokat, elméletet, stílust és koreográfiákat tanulunk. Gyere és próbáld ki szeretettel várunk! 

A T3Stúdióban oktatott órák:

  • Hastánc (senior)

Vezetőség, adminisztráció


Kolozsvári Szilvia

alapító, operatív menedzser

„Az élet nem arról szól, hogy várjuk, míg elmúlik a vihar, hanem inkább tanuljunk meg táncolni az esőben!”

2000-ben szereztem mester fokozatú diplomát informatikusként Budapesten az ELTE-n, majd tanulmányaimat a Budapesti Műszaki Egyetem MBA szakán folytattam, ahol pénzügy, projekt- és vállalatvezetés szakirányokon szereztem újabb mester fokozatú diplomát, amiért Ferke János Emlékdíjban (a legjobb szakdolgozat az évfolyamon) részesültem.

A T3Stúdió alapötlete 2011-ben fogalmazódott meg bennem, ekkor hoztam létre a jelenlegi T3Stúdió jogelődjeként az első generációs T3Stúdiót (Tini Törpök Tanodja néven). 2019-től a jelenlegi formájában (Tánc, Tréning Teátrum) üzemeltetem.

A tánc szépséget, boldogságot, nyugalmat és egészséget ad, hozzájárul a test és a lélek fiatalságának és egészségének megőrzéséhez, ezért garantáltan mindenkinek szüksége van rá. Az én küldetésem az, hogy ezt az érzést közvetítsem és az ebből származó jót minél több embertársamnak átadjam.

dr. Miletics Pál

CAMIRYS Tánc és Művészeti Sport Egyesület elnöke

2000-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen műszaki menedzserként mester fokozatú diplomával végeztem, majd 2003-ban bankinformatikus posztgraduális képzésén folytattam tanulmányaimat. Több mint 10 évet töltöttem a távközlésben, 2008 és 2013 között a Telenor Digitális Magyarország programvezetője voltam. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolában szereztem doktori fokozatot, kutatási témaköröm: A mobiltechnológia beilleszkedésének vizsgálata az szakigazgatási rendszerekbe, különös tekintettel az e-health közszolgáltatásokra.

2010 óta a CAMIRYS Tánc és Művészi Sport Egyesület (korábban Magyar Telemedicina és E-Health Egyesület) elnökeként segítem a T3Stúdió munkáját.